Egy délután a Margitszigeten

Tegnap kivittük a lányokat sétálni a Margitszigetre, mondanom sem kell, mindketten nagyon élvezték :-) Amikor a Vérmezőn jártunk Maya már tudta kihez megyünk, ha rajta múlt volna rohantunk volna Sophiékhoz. 100%-os biztonsággal szokott lecövekelni az ajtajuk előtt.

Édesek voltak kint a szigeten is, mindenhová együtt mentek, folyton azt lesték, hogy mit csinál a másik. Érdekes, hogy ennyire összeszoktak, hisz nem együtt laknak, mégis elválaszthatatlanok. Sophie Mayának gyakorlatilag bármit megenged, akár még a fejére is ugorhat (szó szerint!). Amikor együtt vannak mindig megállapítjuk, hogy mennyire eltérő személyiség a két kutya. Maya igazi kis hebrencs spániel, aki kettőt sem gondolkozik mielőtt odaszaladna valakihez haverkodni. Számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy őt mindenki (hangsúlyozom mindenki :-)) imádja. Simán leáll vadidegen gyerekekkel labdázni, vagy földön ülő és vizipipázó fiatalokkal megsimogattatni magát. Sophie sokkal kimértebb,megfontoltabb. Ő inkább távolról szemléli az eseményeket. Ő igazi úrinő :-) Ahogy nézi Mayát esküszöm valami olyasmi járhat az eszében: "Úristen, ez nem normális!" Maya kis esetlenül fellöki Sophie-t, kitúrja a víztől, befurakszik elé, ő meg csak megvető nyugalommal tudomásul veszi mindezt. Nem is igazán tudom hogyan osztották le a lapokat egymás között, melyikőjük a dominánsabb fél. Maya vagányabb, ő jár élen mindenben, de Sophie azért a mai napig helyreteszi időnként. Már nem nyomja le a földre, mint régen, csak odamorrant neki, ha már sok neki Maya. Ő meg ezt persze elbohóckodja, hanyatt dobja magát, mintha azt mondaná "Jól van na, ne legyél már morcos!". felpattan, ad két puszit Sophie-nak és szent a béke. Egy biztos, csak Sophie teheti Mayát helyre, másnak nem engedné meg.
4 órás rohangászás után jól kifáradtak, Maya már a villamoson elaludt az ölemben :-)