2011. június 14., kedd

Toklász frász!!!

Újabb adalék toklászos kínlódásokhoz: Sophie szegény mikor máskor, mint a sikeres terápiás vizsgát követően gyűjtött be egyet a fülébe. Szerencsénk volt, mert azonnal jelezte, nyilván olyan szögben ékelődhetett be, hogy folyamatosan irritálta a fülét. Úgyhogy a sikeres vizsgát megünneplő fagyizásról egyenesen rohantunk a dokihoz, ahol néhány perces kábítással megszabadították az "élősködőtől". Utána ölben cipeltem hazáig, ami elsőre nem tűnt nehéz vállalkozásnak, hiszen kb. egy utcányi távolságra kellett csak vinnem, de rá kellett jönnöm, hogy a legyengített izomtónusa miatt sokkal nehezebb megtartani. Szerencsére Mayáék elkísértek a dokihoz is és hazafelé is segítettek. Otthon aztán egy tálnyi friss víz elfogyasztása és némi bizonytalan dülöngélés után nagyjából 5-6 perc múlva teljesen helyrejött Sophie és boldogan elvitt egy hosszú sétára :-))
Azóta minden egyes sétán egyfolytában a veszélyes toklászos helyeket lesem, és sajnos rengeteg van, nem jelent védelmet az sem, ha nem kifejezetten a zöldben megyünk. Olyan elhanyagoltak az utak szélei, hogy mindent ellep, és ha lenyírják, akkor is túl későn, mikor már száraz és a legveszélyesebb. Vajon hány ember és állat életét sikerül így megkeseríteni ? :-(( 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése