Hello világvége :-)

Várjuk, de eddig még nem jelentkezett ;-)) A hajnali sétánkon azért készítettem egy rövid számvetést az évünkről.

Beköszönt 2012 egy búcsúzással, ami nagyon időszerű volt már. Újra megtanultuk, hogy vannak emberek, akik csak ideig-óráig kísérhetnek el bennünket. Megtanítják azt, amit kell és mennek tovább.

Aztán jött az a március este, ami mindent megváltoztatott örökre. A kétségbeesés, a pánik, amikor az ember azt sem tudja, mit is kezdjen. Csak az járt a fejemben az állatkórház hideg padlóján ülve a lebénult Maya mellett, hogy ez nem történhet meg, velünk nem. Utáltam az orvost, amikor rám szólt, hogy szedjem össze magamat, ne sírjak, Maya érdekében ne, mert csak felzaklatom még jobban szegényt. Utáltam mindenkit, utáltam az egész világot, amiért ez megtörténhetett. Azon az estén azt is megtanultuk, hogy a szeretet sokkal erősebb a félelemnél. Soha nem fogom elfelejteni, hogy a húgom bejött utánunk az állatkórházba és képes volt gondolkodás nélkül átlépni egy hatalmas leonbergin a bejáratnál, csak hogy Maya mellett legyen....Nagyon nagy tett volt tőle, minden kutyától retteg....Borzasztó volt a lebénult Mayát hazahozni úgy, hogy senki nem tudta megmondani, mi baja van. Életem leghosszabb éjszakája volt az. Feküdtem mellette a földön, ő csak nézett rám a nagy barna szemeivel és a szívem tört darabokra, amiért nem tudtam neki segíteni. Az amerikai indiánok úgy tartják, hogy ha nagy trauma éri az embert, akkor lélekrész-vesztés történik. Lelkünk egy darabja "elmenekül" az átélt fájdalom elől. Ki tudja hol jár az én lélekrészem.....Reggel már úgy mentünk az állatkórházba, hogy bárki bármit is mond, Maya újra járni fog, senkinek nem hiszek, aki mást mondana....Bármire hajlandó volt, bármi áron. Minden mindegy, csak ő jól legyen.

A tavaszunk a járás tanulás és gyógytorna jegyében telt. Kimondhatatlanul hálás vagyok Gaál Zsaninak,Chili gazdájának a hosszú hetekig tartó, kitartó munkájáért! Nélküle Maya ma nem lenne ilyen remek állapotban! Az ortopéd orvos mindig elmondja, amikor kontrollra megyünk, hogy soha nem hitte volna, hogy Maya ilyen szépen helyrejön. Ő lehet nem hitte, én viszont tudtam....Hiszem, hogy a legkevesebb, amit egy gazda megtehet a kutyájáért, aki küzd, hogy vele együtt küzd és nem adja fel. Hittem Mayában, tudtam, hogy megcsinálja! Életemben nem sírtam annyit, mint ezen a tavaszon, borzasztó volt látni a fájdalmas, csoszogó kis lépéseit annak a kutyának, aki mindig rohant, pörgött. De tudtam, hogy újra fog járni, bármeddig is tart.

Aztán megint búcsúztunk....a kutyám nélkül soha, sehová. Mayáról nem mondok le senki és semmi kedvéért. Soha.

„Humánetológiai szempontból nagyon érdekes, hogy éppen a kutyák és csak a kutyák képesek emberekből éppen akkora gyűlöletet kiváltani, mint egy másik ember. Akik utálják a kutyákat, azok éppen az "akit" látják bennük, és ezért képesek velük kapcsolatban mindazon aljasságra, amit egyébként csak magunk között szoktunk alkalmazni. Ezért ölik, kínozzák, verik a kutyákat. Egy papagáj vagy kecske nem vált ki gyűlöletet, mint ahogy egy cseresznyefa sem. A szeretet vagy gyűlölet élőlények általi kiváltásának mértéke pontosan aránylik az illető lény emberhez való hasonlóságához. Azok, akik a médiában, az önkormányzatoknál a kutyák ellen ágálnak, emberekkel szembeni utálatukat vezetik le ekképpen, és inkább szakértő pszichológus segítségére volna szükségük, mint hatósági támogatásra. 

A kutyák időnként harapnak. A kutyák ugatnak. A kutyák az utcán ürítenek. 
És ez borzasztó és elviselhetetlen. És ezt radikálisan csökkenteni, majd megszüntetni kell.

Az autók embereket ölnek. Az autók zaja elképesztően nagy. Az autók az utcán iszonyúan büdösek, és bűzük mérgező.
Ez kellemetlen, de a modern társadalom ezzel jár, ezeket a jelenségeket el kell viselnünk.

Az autó egy tárgy. A kutya a társunk.
Sokkal több autó van, mint kutya.”-Csányi Vilmos

És megint búcsúztunk........drága kedves Bikfic barátnőnk csatlakozott az égi falkához.Utolsó sétánkon a Várkertben elbúcsúztunk szépen tőle, elmondtuk neki, hogy nála jobb vizsla nem volt és nem lesz a világon. Ültünk a fűben, ő akkor már csak feküdt. Olyan vékony volt, hogy minden egyes csigolyáját meg lehetett már számolni. Fájt már neki az élet. Drága Bikfic, örökre hiányozni fogsz! Tavasszal küldj valakit magad helyett a gazdádnak...azt mondta, hogy rájött, kutya nélkül lehet, de nem érdemes. Megígértem neki Bikfic, hogy segítek neki keresni....Küldj majd valakit, akinek nagy szüksége van gazdira! Tudod, hogy jó helyre kerül....

Aztán nem tudtuk, hogy menjünk e vagy maradjuk....Nehéz döntés volt, megint jött a sok sírás. Azt hiszem jól döntöttünk. Úgy, ahogy abban a pillanatban dönteni kellett.

Majd újra tanár kutya lett Maya :-) Új diákok, új feladatok, új munka. És a régiek, onkológia, pszichiátria....Sok új ember, sok új barát....és a régiek, akik mindig mellettünk állnak....Nóri, Frutti, Évi, Sophie, Edina, köszönjük, hogy mindig számíthatunk rátok! Drága Frutti, köszönjük a rengeteg kirándulást és nevetést!!! Te vagy a mi kistesónk, imádunk úgy, ahogy vagy! Sophie, te örökre Maya nővére maradsz! Csak te mondhatod meg neki, hogy mi, merre, hány lépés!

Volt sok csalódásunk, még több örömünk és így van ez jól. Nem tudom mit tartogat a következő időszak számunkra, de bármi is jön, megoldjuk. Valaki egyszer azt mondta, hogy a kutyák négylábú angyalok, akik azért vannak mellettünk, hogy segítsenek minket és a helyes útra tereljenek bennünket....Semmi kétség :-)