Lefogytunk...

Állítólag. Én nem veszem észre, se Mayán,se magamon, de a héten naponta hallottam a "Jézusom,hogy nézel ki!" mondatot vagy Mayával,vagy magammal kapcsolatban. Tény,hogy állandóan megyünk valahová, szinte soha nem vagyunk otthon, de azt azért nem gondolom,hogy bármelyikünk is annyira össze lenne szakadva, mint azt ahogy néhányan állítják ;-) Arról van inkább szó,hogy régen láttak minket....és mostanában nem is fognak gyakrabban,az biztos. Annyira tele van a naptáram, hogy innentől kezdve már csak éjjeli baglyokkal vagy vámpírokkal haverkodhatunk. Ma jön hozzám egy varrónő elszámolni....este fél 10-re tudtunk időpontot egyeztetni. Szerintem azt hiszi, hogy direkt ki akartam szúrni vele,azért adtam ilyen késői időpontot...pedig nem, ma pl. este 9-ig tanok, a fél 10 még mindig rohanós lesz. Lehet ez a legjobb edzés: rohanni egyik helyről a másikra egy könyvekkel megpakolt táskával + egy kutyával.

 

Hétfőn szokásos módon a pszichiátrián jártunk,ezúttal Fruttival kiegészülve.Nagyon jó, hogy eljöttek Nórival, mert rengeteg gyerek volt. Frutti egy ideje nem járt a kórházban, de ügyesen visszazökkent a foglalkozásba. Maya is, Frutti is jól elfáradtak. Mi onnan rohantunk tovább tanítani, Maya szegény konkrétan elájult,amikor hazaértünk.  Kedden este elmaradtak az óráim,olyan csináltunk,amit szinte soha egy hétköznap este: SEMMIT!!!! Délután 5 körül már itthon voltunk, este elmentünk még egy nagyot sétálni,mint régen...Megnéztük az új házunkat, ismerkedtünk pár új kutyával. Agyban már megvan, hogy megyünk, de még nem tudom felfogni,hogy máshová megyünk haza...pedig már csak 2.5 hetünk van itt hátra.