Ha majd egyszer leáll, és elszakad a testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer,
és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot.
Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet. (Fekete István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése