Az egyetlen nap volt a héten, hogy csak 9-től volt órám...Alhattam volna annyit, amennyit csak akarok. Naná, hogy embertelen hajnalban, fél 4-kor keltem és nem is tudtam visszaaludni. Egy darabig próbálkoztam, aztán a legjobb dolgot csináltam: elvittem Mayát egy hatalmas sétára. Bejártuk a Várat, Tabánt, Várkertet. Minket leszámítva csak néhány japán turista mászkált kint. Ez a 4. nyarunk a budai Várban, 4. éve figyelem, hogy melyik nemzet mikor szereti letudni a kötelező köröket Budapesten. Az ázsiaiak hajnalban, 4.30-tól maximum 7.30-ig. Őket váltják a németek, valamikor 10 körül élednek a franciák, a délután az olaszoké és spanyoloké. Az amerikaiak gyakorlatilag bármikor megjelenhetnek, ami őket megkülönbözteti a többiektől, hogy IMÁDJÁK a kutyákat!!! Még nem futottam bele olyan amerikai turistába, aki ne akarta volna megölelgetni Mayát. A forgatókönyv általában indul a "What a sweet baby!"-vel, folytatódik azzal, hogy nekik is van otthon 2-3-4 stb. (soha nem egy) kutyájuk, akiket nagyon hiányolnak most és zárjuk a beszélgetést azzal, hogy miért is beszélek ilyen jól angolul és mennyire csodálatos, hogy nincs akcentusom (szerintem van, de mindegy), beszélgetünk Kaliforniáról, majd elköszönnek és elmondják jó sokszor, hogy vigyázzak nagyon erre a kis angyalra. A britekkel késő délután szoktunk összefutni, ők rendszeresen "mérethibás springernek" nézik Mayát....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése